Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A második világháború

2009.10.21
A második világháborúba Magyarország 1941 nyarán kapcsolódott be, az elsők között a frontra küldött alakulatok között ott volt a nyíregyházi magyar királyi Hadik András 4. honvéd huszárezred is, vajai katonákkal. A háború idején a faluból főleg ebbe és a szintén nyíregyházi székhelyű magyar királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezredbe vonultatták be az újoncokat és a tartalékosokat, akik a gyalogezreddel és annak iker-ezredével, a 42-kel megjárták a Don-kanyart, majd 1944 tavaszától a Kárpátokon túl, Galíciában, azután a Kárpátok erődvonalaiban: a Hunyadi-, a Szent László- és az Árpád-vonalban, végül pedig már hazánk földjén igyekeztek – eredménytelenül feltartóztatni az orosz csapatokat. A huszárok is kivették részüket a háború nyomorúságából, ők 1944 nyarán Belorussziában, a Pripjaty-mocsarak környékén keveredtek először harcba a reguláris orosz erőkkel, majd a nyíregyházi lovashadosztály hazaszállítása után, 1944 őszétől a Duna–Tisza-közén, a fővárosban, végül a Dunántúlon vívtak egyenlőtlen, halogató harcokat a szovjet csapatokkal. Azt nem tudjuk, hányan vonultak be a faluból a háború során a honvédség alakulataiba, ismerjük viszont az ötvenhét hősi halott nevét. (Nevük a 2. függelékben olvasható.) Király Ferenc honvéd, Kiss Gyula tartalékos őrvezető, címzetes tizedes, Székely Albert tartalékos honvéd a 12/II. zászlóalj állományából 1943. január 14-15-én tűntek el a Don-kanyarban a nagy szovjet áttörés utáni visszavonulás során. Demeter Miklós honvéd a 25. hegyivadász-zászlóaljban szolgált, s 1944. május 17-én a galiciai Nadworna városánál kapott halálos lövést, ott is temették el. Nem szerepel a hősi emlékművön Erdélyi József honvédnek, a huszti 24/III. zászlóalj katonájának neve, aki 1944. május 12-én szintén Galíciában Tlumaczyknál esett el, és az iwanowczei hősi temetőben nyugszik. Hiányzik Kígyósi József honvéd neve is, aki a 12/I. zászlóaljban harcolva Swiety Jozefnél halt hősi halált 1944. április 27-én. Ez a település is Galíciában fekszik, nagy temetőjében sok szabolcsi katona alussza örök álmát. Maxim András tartalékos honvéd a megszálló alakulatoknál teljesített szolgálatot, és 1943. szeptember 23-án halt hősi halált. Ugyancsak a Swiety Jozef-i temetőbe temették Kiss Miklós honvédet, az 5/2. gépkocsizó lövészszázad katonáját, aki 1944. április 29-én ért a halálos lövés. Sápi László őrvezető neve sem szerepel a hősi emlékművön, ő a nyíregyházi 42/II. gyalogzászlóaljjal a megszálló erőknél teljesített szolgálatot, és Berdicsevben érte a halál 1943. augusztus 14-én. A háború gazdasági nehézségei ugyanúgy tönkretették a falut, mint a harminc évvel korábbi világháború. Azzal a fontos különbséggel, hogy az ország 1944-45-ben hadszíntérré vált. 1944. február 25-én a református egyházat utasították, hogy szerezzen be egy százliteres vagy két ötvenliteres víztartó edényt a templomba, emellett két vödröt és két lapátot. A gondnok ezenkívül torony első emeletére egy köbméter homokot hordasson fel, a lelkész és a vezető jegyző pedig állapítsák meg a templom tűzoltószolgálatának ellátására kötelezettek nevét. Istentisztelet idején a riasztóügyeletet a harangozó lássa el. Rendfenntartó szolgálatot a presbitérium teljesítsen, két csoportban, egymást váltva. 1944. április 14-én a nyírbaktai járás főszolgabírája az országos parancs értelmében elrendelte a térség zsidóktól való megtisztítását. „A zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidó épületekbe, ill. ghettókban kap elhelyezést. Kivételt képeznek a hadi fontosságú vállalatoknál alkalmazott szakképzett zsidók. Összeszedésüket a csendőrség végzi. A zsidók lakásait és üzleteit lezárják és lepecsételik. A romlandó tárgyakat és az élő állatokat elsősorban a honvédségi és közbiztonsági szervek, másodsorban a helyi közellátási célra kell igénybe venni. A pénzt, értékeket a községi előljáróságoknak kell átadni, akik 3 napon belül a tisztogatás központjában székelő bank fiókjába szállítják az értékeket. A zsidó foglyok elszállítása vonaton történt. A rajtuk lévő ruhákon kívül csak két váltás fehérneműt, 4 napi élelmet és egy 50 kg-os poggyászt vihettek magukkal, melyben ágynemű, matrac és takaró lehetett. Az elkobzott értékekről, pénzekről, részletes összeírásokat készítettek: a zsidóktól elkobzott készpénz összege 15 373 Pengő 89 fillér, az elkobzott arany súlya 28dkg, az ezüstté pedig 21kg 52dkg volt. Összesen 11 üzletet és 31 lakást vettek zár alá. Dobolás útján hirdették ki, hogy akinél bárminemű zsidó vagyonból eredő értéktárgy, anyag, vagy pénz van elrejtve, azokat az elöljárósághoz szolgáltassák be, vagy különben büntetést kapnak. Az elkobzott aprójószágot (tyúk, kacsa, liba, pulyka) április 17-én 8 órától Iczkovics Izidor portája előtt elárverezték. A sertéseket, teheneket a háborúban részt vett rokkantaknak, vitézi érmes és tűzharcos igazolványosainak és az özvegyeknek adták. A faluból 1944 nyarán vitték el a koncentrációs táborokba Vaja izraelita polgárait. (Nevüket a 3. függelékben olvashatjuk.) A front 1944 őszén érte el a falut. A visszaemlékezők szerint október 30-án jelentek meg a keleti–délkeleti határban az orosz és román csapatok. A visszavonuló magyar és német alakulatok a legelőnél és a Zoltán-tagban próbálták felvenni velük a harcot. A tüzérség a templom mellett (egy ágyú) és a vasútállomásnál (két ágyú) foglalt el állást, a figyelő ahogy mindenütt abban az időben a templomtoronyban volt. A túlerőben lévő ellenség és a bekerítéstől való félelem végül is a falu feladására késztette a védőket, Rohod felé vonultak el, felrobbantva maguk után a hidakat, megsemmisítve a közúti és vasúti közlekedés lehetőségét. A szórványos lövöldözésben aknatalálatokat kapott a torony és a templom is, a sérüléseket csak 1948-ban tudta kijavíttatni az egyház. 1945 februárjában a Nyírmadán tartózkodó orosz katonai parancsnok elrendelte, hogy a főjegyző írja össze mennyi termény, jószág és gazdasági felszerelés van a vajai gazdaságban, majd 10-én személyesen jelenjen meg nála.