Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Vay Ádám Múzeum

2009.10.21
Az 1960-as évek elején mind többször vetődött fel a nagykastély sorsának rendezése. Bonyolította a helyzetet, hogy a régi kultúrházat 1966 őszén le kellett bontani. Nem volt a falunak önálló könyvtárépülete sem, az egyre gyarapodó állományt 1955-ben az Aulich utcai iskolába helyezték el. Ugyanakkor a párt és a tanács, annak intézményei részére is irodákat kellett biztosítani. 1961-ben a kultúrház előadóterme (ezzel együtt a táncterme), olvasó-és klubterme a nagykastélyban megszűnt. Így aztán a bálokat hol almatárolóban, hol terményraktárakban tartotta a művelődési ház. Ideiglenes kezelésbe a megyei tanács építési és közlekedési osztálya részére adta át 1962. január 24-én az Országos Műemléki Felügyelőség a kastélyt és tizennégy holdas parkját. Ekkor is készült egy felosztási terv, melynek értelmében a földszinten, a bejárattól jobbra lévő két szobát az Egészségvédelmi Kör (Zöldkereszt) kapta, balra a napközi otthon ebédlője, az onnan nyíló északi bástya szobája a közösségi KISZ-bizottság irodája lett. Az első emeleti nagytermet a párt és a tanács közös tanácstermének, a mellette lévő akkori könyvtári szobát párttitkári helyiségnek gondolták. Az első emelet bal oldali két szobáját és a déli bástya szobáit irodahelyiségeknek, irattárnak, egy pincehelyiséget pedig a közösségi tanács vb-nek kértek. A második emeletet teljes egészében múzeumnak adták át, mégpedig a Magyar Nemzeti Múzeum itteni fiókjaként gondolták az üzemeltetést, kivéve a déli bástya toronyszobáját, ahová a községi könyvtárat szerették volna telepíteni. Ekkor már több éve a községben dolgozott Molnár Mátyás tanár, akinek egészen más elképzelései voltak a kastéllyal kapcsolatban. A teljes épületben múzeumot, a déli bástyában alkotóházat, parkban skanzent gondolt el, s mindehhez úgy is, mint a közösségi Hazafias Népfront titkára a megyei tanácson, a minisztériumban kilincselt jóváhagyásért. Még 1962 tavaszán elérte, hogy a megyei tanács is hozzájárult a művésztelep megvalósításának gondolatához. Levelében fordult 1962 nyarán a helyi Népfront Bizottság (Sólyom Gyula elnök és Molnár Mátyás) a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főigazgatóságához a múzeum ügyében: „Tekintettel a várkastély történelmi nevezetességére szeretnénk, ha a II. emeleti helyiségekben Rákóczi kiállítás, könyvtár és levéltár nyílna, Rákóczi kutató múzeum jelleggel. Az I. emelet helyiségeiben a megyei múzeum rendezhetne be kiállítást, itt egyben helytörténeti anyagot is lehetne elhelyezni. A földszinten az ismeretterjesztés (KISZ, Nőtanács, Hazafias Népfront stb.) célját szolgáló előadóterem és egyelőre az egészségügyi szobák nyerhetnének elhelyezést. Ezenkívül egy különbejáratú részben, a déli bástyában alkotó szobát lehetne berendezni képzőművészek, írók stb. részére. Míg a pincehelyiség igen alkalmas lenne kőtörténeti kiállítás céljára. A döntés sokáig húzódott, bár 1963-tól a megyei múzeumigazgatóság kezelte az immár restaurált épületet (a kastély felújítása, kerítésének helyreállítása 1962 ápr. 24-én kezdődött) és a parkot, megnyíltak az első kiállítások is, de az óvodát a falu egyelőre nem talált más helyet 1963-ban beköltöztette a földszintre, s csak 1965 elején helyezték át a Tulipán utcában vásárolt épületbe. A kastély egy 1946-ban felvett leltár szerint úgy volt berendezve, ahogy urai a háború előtti években használták. Az államosított épület bútorait és minden ingóságát a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak adták át a leltárt felvevő biztosok, míg az épület használati joga a nagyközségre szállt. A berendezést az elhagyott javak kormánybiztossága később a sárospataki várba szállíttatta, ahol ma is ott kell, hogy legyenek, azonosítatlanul. Néhány darab (a díszterem berendezése, képek) azonban nem került el Vajáról. Az így megürült épületben helyezték el az óvodát, a napközi otthont, két iskolai tantermet, az orvosi rendelőt és lakást, itt dolgozott a község borbélymestere is, míg a nagyterem a község fiatalságának szórakozását szolgálta, bálokkal, táncestékkel. 1961-ben az épületet a helyreállítás miatt kiürítették, majd Molnár Mátyás, általános iskolai tanár, igazgatóhelyettes - akit 1957-ben helyeztek Vajára - javaslatára döntöttek a múzeumi hasznosítás javára. A kastélyépület (1961) Molnár Mátyás (1923-1982) 1923-ban született a Heves megyei Karácsond községben, majd három év múlva Tiszakóródra, aztán négy évvel az elemi iskola elvégzése után Túristvándiba költöztek. 17 éves korában magántanulóként beiratkozott a polgári iskolába. Tanulása a katonai szolgálat miatt félbemaradt. 1946-ban tért haza a hadifogságból, és még ez év őszén megnősült. 1947-ben beiratkozik a dolgozók tanítóképzőjébe, amely akkor nyílt meg. Tanítói pályáját Szatmárcsekén kezdte, de néhány hónap múlva Túristvándiba került, ahol a felesége is tanítóként dolgozott. 1952-ben beiratkozott az egri Pedagógia Főiskolára, orosz szakra. 1957-ben helyezték Vajára, itt újból beiratkozott a főiskolára és második szakon (magyar) is megszerezte az általános iskolai tanári oklevelet. 1960-66 között igazgatóhelyettesként dolgozott a vajai általános iskolánál. 1963-tól mellékfoglalkozásként ellátta a múzeum vezetését, amelyet több éves munkával szervezett meg. 1968-tól megvált az iskolától és a közösségi Művelődési Ház igazgatójaként dolgozott. 1977-tõl a Vay Ádám Múzeum igazgatói teendőivel bízták meg. 1982-ben halt meg. Legteljesebb jellemzést talán úgy adhatunk róla, ha kölcsönvesszük a nagy mesemondó, Benedek Elek szavait, aki teljes embernek, értékes embernek azt tartotta, akinek "könnyű a toll és nem nehéz a kasza." Ilyen ember volt Molnár Mátyás is, akire nagyon ráillenek Benedek Elek szavai. Szorgalma, kitartása, megszállottsága példaértékű lehet a ma tanulóifjúsága, fiatal értelmisége előtt. Szorgalommal, kitartással érte el, hogy a dohánytermelést folytató család hagyományát megszakítva szakmát tanuljon, majd szorgalmas tanulással mások tanítója legyen. Elindult a nagy ősök nyomában, gyűjtött a megyében található Tompa emlékekből, felkereste a Tiszacsécsén, Túristvándiban élő, Móriczra még jól emlékező idős embereket, és lejegyezte a tőle hallottakat, megjelentette a birtokában lévő Móricztól származó leveleket. Igen értékes munka ez, hiszen ezek az idős emberek,- az író kortársai,- ma már nem élnek. Emlékeiket azonban a feledéstől megmentette Molnár Mátyás. Nem volt irodalomtörténész, de az irodalmi hagyományok felkutatása állandó szenvedélye volt. Vaján is folytatta a korábban megkezdett Móricz-emlékek gyűjtését, de továbblépett, megszervezte a kuruc hagyományok országos gyűjtését is. Ha kézbe vesszük munkája alapján készült könyvét, a "Rákóczi-hagyományok nyomában", és a végére lapozunk, láthatjuk, hogy a gyűjtésbe bevonta a 7. -8. Osztályos tanítványait is, akik ma már nagymama- nagypapa korú felnőttek. Molnár Mátyás érdeme hogy felismerte, a félig-meddig romos Vay-kastély nem arra való, hogy óvoda, napközi, orvosi rendelő és borbély műhely működjön benne. Megálmodta és kiküzdötte, hogy 1964-ben megnyíljon a restaurált várkastélyban a vajai Vay Ádám Múzeum. A tanításon kívül megannyi dologhoz értett: a néprajzhoz, a népműveléshez, a népköltészethez és a történelemhez, de a muzeológia és a képzőművészet területén is egyformán otthonosan mozgott. Nem volt könnyű helyzetben a későbbi múzeumalapító. Egy 1961-ben írott népfrontbizottsági jelentésben, amellyel a Rákóczi-emlékünnepséget készítették elő, ezt írta: A sok-sok emberöltőn át felgyűlt közömbösség nem olvadt fel eléggé. Pedig nem lehet elhinni, nem lehet elképzelni, hogy ne érdekelné a falu minden lakóját az a kor, amelyben őseink verítékes munkával hordták össze ennek az építménynek a köveit, szükséges, hogy minden ma élő embert érdekeljen, hogy kik és mivel szolgálták egykor ennek a kastélynak az urait, kell, hogy érdeklődéssel forduljon nemzeti történelmünk azon eseményei felé, amelynek helyszíne ez a várkastély volt.” Erre az időre lassan összeállt a múzeumi gyűjtemény magva: az iskolában működő helytörténeti munkaközösség a szellemi és tárgyi néprajz körébe tartozó értékeket gyűjtött; ehhez adott támogatást a Hazafias Népfront (titkára Molnár Mátyás), amikor felhívást intézett a közösség lakosságához a régi népélet és a paraszti gazdálkodás eszközanyagának megmentése és múzeumi elhelyezése érdekében. A községi vezetők pedig 1962-ben fordultak kéréssel a Művelődési Minisztérium művelődési főosztályához: tegye lehetővé, hogy a várkastélyban múzeum létesüljön. A kérés teljesítésének feltétele az volt, hogy az épületet a gondnoki lakással és a tizennégy holdas parkkal együtt a megyei tanács vb. átadja éppen akkor alakult Megyei Múzeumok Igazgatóságának. Ennek megtörténte után 1963. május 22-én született az összes érdekelt jelenlétében született határozat arról, hogy az épületben természettudományi, néprajzi és történeti jellegű tájmúzeum létesüljön. A közel másfél éves szervező munka eredményeként 1964. október 4-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg Köpeczi Béla, a Rákóczi-kor neves kutatója a Vay Ádám nevét viselő múzeum állandó kiállításait. Gondot okozott a kastélypark ügye is. A falu népe a tanács joggal tarthatott attól, hogy az előbb-utóbb védetté nyilvánítandó területről ki fognak szorulni az akkor már a tsz kezelésében lévő sportlétesítmények: a futball-, kézilabda- és röplabda pálya, a zuhanyzó és az öltöző, valamint a tanács kezelésében lévő kiskastély a négy szolgálati lakással, és a még csak tervbe vett szabadtéri színpad. A későbbiek során mind a mai napig számtalan terv született a sportlétesítmények kiköltöztetéséről a tó mellé vagy a vasúton túlra, de minden maradt a régiben. A szabadtéri színpad végül is nem készült el, a kiskastélyt pedig a rendszerváltás óta – vendégházzá alakítva a múzeum és a polgármesteri hivatal közösen üzemeltetik. 1966-ban két kisebb, majd 1971-ben az első emeleti nagyteremben a mai magyar képzőművészetet bemutató nagyobb állandó kiállítás nyílt. Nem előzmény nélkül. Ugyanis a megyei tanács 1965-ben engedélyezte és anyagilag is támogatta, hogy a déli saroktoronyban, annak földszinti és első emeleti helyiségében alkotószoba nyíljék írók, költők, képzőművészek részére, amelyet később tudományos munkát végzők is igénybe vehetnek. Molnár Mátyás elsősorban a megyéből elszármazott képzőművészek bemutatását tervezte, így hívta meg elsőként Váci András festőművészt. Amikor másokkal, így a buji születésű Nagy Sándor szobrászművésszel megszemlélték a kastély kiállításra alkalmas termeit, formálódott meg a gondolat, hogy ki-ki saját munkájával járuljon hozzá egy modern képzőművészeti gyűjtemény létrejöttéhez. E szép eszmét nemcsak jó emlékezetű bátyja, Váci Mihály Kossuth-díjas költő erősítette öccsében, de támogatta több, más vidékről érkezett, de szintén népi származású képzőművész is. A vajai múzeum számára adományozott műtárgyak száma 1966 márciusára már 36 darab volt. Néhány év múlva országosan ismert mesterek - mint Barcsay Jenő, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Fónyi Géza, Diószegi Balázs, Boross Géza, akik a Képzőművészeti Főiskolán, vagy még előbb a nyíregyházi Bessenyei György Festőiskolán útnak indították, tanították a gyűjteményt létrehozó képzőművészeket - alkotásaival megkettőződött a vajai múzeum Mai magyar képzőművészet tárlatán látható művek száma. Az 1971-ben kiadott katalógus már 62 művész 112 alkotását sorolja fel, s ehhez járult még tizennégy, a Művészeti Alap vásárlásából a múzeumnak ajándékozott munka. Molnár Mátyás 1982-ben bekövetkezett hirtelen halála után az alkotóházból elmaradtak a képzőművészek, a korábban ide járó (Göncz Árpád is megfordult köztük) kisszámú irodalmár száma viszont megsokszorozódott, főként határon túliakkal. Molnár Mátyás személyéhez nem csak a vajai múzeum létrehozása fűződik, ő teremtette meg azt a tudományos rendezvénysorozatot, amely 1969-ben, Vay Ádám születésének kétszázötvenedik évfordulója alkalmából indult útjára. Folytatása az 1973-ban Rákóczi Ferenc, 1975-ben Thököly Imre (a fejedelem halálának 272. évfordulója) tiszteletére rendezett tudományos ülésszakok voltak, majd a fejedelem hamvainak hazaszállítása kilencvenedik évfordulóján, 1997-ben egy újabb Rákóczi-korral foglalkozó rendezvény bizonyította, hogy az alapító gondolat életképes. Ezeken a felolvasó- és vitaüléseken szót kaptak a korszakkal foglalkozó - ma már elhunyt - kiváló tudósok (Esze Tamás, Benczédi László, Benda Kálmán, Hopp Lajos, Gunda Béla, Makkai László, Heckenast Gusztáv,) s az ügyet ma is támogatók (Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes, Rácz István, Péter Katalin, Zachar József). Az előadások anyagának a megjelentetése mellett 1979-ben új sorozat is indult a források megismertetésére. Ezekben Bercsényi László, Kajáli Pál, Lónyai Ferenc, Károlyi Sándor válogatott, kiadatlan írásai mellett helyet kaptak a szabadságharc postájára vagy a lőporgyártásához nélkülözhetetlen nyírségi salétromtermelésre vonatkozó iratok is. A tudományos rendezvényekkel összhangban, részben azokhoz kapcsolódva születik meg a kastély körül kialakított szoborpark, amelynek első, Rákóczit és Vay Ádámot megörökítő mellszobrai után következik a többi: a Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Bercsényi Miklós és László, Radvánszky János, a szabadságharc tanácsosa, Kajáli Pál és Nyúzó Mihály ezredes-kapitány emlékét megörökítő alkotások, a kastélykapuval szemben pedig a Kuruc talpasok nevet viselő, a jobbágykatonákra emlékező szoborkompozíció. (9. ábra) A két alak közül az egyik Molnár Mátyást ábrázolja